Sonkád község Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található, a Fehérgyarmati járásban.
Sonkád és környéke már a bronzkor óta lakott hely. Egy árokásás alkalmával itt bronz– és honfoglalás kori leletek kerültek elő a földből.
Sonkád nevének első említése 1181-ben, a cégényi monostor oklevelében bukkan fel először.
Nevét az írásos adatok szerint már 1426-ban is Sonkád-alakban írták. Ekkor a csaholyi uradalomhoz tartozott, s egészen a család kihaltáig ők voltak birtokosai.
1547-ben fiúsítás révén a Csaholyi család leányágai örökölték, s leányági öröklés útján a Bribéri Melith családé lett. 1569-ben Sulyok István kapta meg egy részét a Csaholyi örökösödés útján, s ugyanígy a Perényi és a Bethlen családok.
1810-ben földesurai Sulyok Ferenc, gróf Teleki László, Vay Ádám, Kállay Péter, Kerekes Mihály, Kürthy György, az Eötvös, Galgóczy, és Makay családok, akik a század közepéig birtokolták a települést. A község 1884-ben nagy tűzvészt szenvedett, majd 1890-ben újból nagy tűz pusztított itt.
A 20. század elején Kölcsei Kende Zsigmond-nak van itt nagyobb birtoka







