Hogy pontosan mikor alakult meg az első református gyülekezet a Németiben, erre nézve nincs konkrét adatunk. Az viszony tény, hogy Szatmár és környéke nagyon korán befogadta a reformáció tanait. Ennek konkrét bizonysága az a tény, hogy Szatmárnémeti közelében, Erdődön, 1545 – ben már protestáns zsinatot tartottak. 1554-1555 – ben újabb zsinatokat tartottak Óváriban, majd ismét Erdődön. Ezeken a zsinatokon dőlt el az, hogy a vidék a kálvini tanítást követi. Itt, Szatmárnémetiben az akkori templomban 1646-ban nemzeti zsinatot tartottak, melyen Geleji Katona István püspök elnökölt, és a zsinat munkáiban résztvett I. Rákóczi György fejedelem is. A templom előcsarnokában emléktábla őrzi ennek a fontos egyháztörténeti eseménynek az emlékét.
A jelenlegi templom alapkövét 1793 – ban tették le. Ennek állít emléket a szószék melletti fatábla. A késő barokk stílusban épült templom 1802 – re készült el. A templom orgonáját Krémer János orgonaépítő mester készítette 1814 – ben.
A toronyban három harang hívogatja a hiveket a templomba. A nagyharang 1.200 kg súlyú, 1928 – ban Gyarakon öntötte Biszák József harangöntő mester. A középső harang 850 kg, a kisharang 500 kg súlyú, mindkettőt Kudzsiron öntötte Klein Oszkár 1925 – ben. A templomot körülvevő öntöttvas kerítés elemei 1880 – ban készültek Budapesten.
1836 – 1840 között épült fel a fiúiskola, 1847-1848 között pedig a leányiskola.
A lelkészi lakás 1831 – ben egy földrengés nyomán súlyosan megrongálódott. Helyreállításához a báró Wesselényi család nyújtott támogatást. Ezért látható az épület falán a Wesselényi család címere, mely túlélte az idők viharát.
Egyházközségünk ma kétezer lelket számlál. Hétkezdő és hétzáró istentiszteletet tartunk minden hétfőn, illetve szombaton. Vasárnaponként két istentiszteletre várjuk a híveinket. A vasárnap délelőtti istentisztelet idejére az óvodás korú gyermekeket a gyermekmegőrző várja, ahol vallástanárnő és két dada foglalkozik a kicsikkel. Minden hétfőn délután Nőszövetségi bibliaórát tartunk, péntek délután ifjúsági foglalkozás van, szombat délelőtt pedig vallásórás korú gyermekeinkkel, illetve a konfirmándusokkal foglalkozunk.
Gyülekezetünkben rendszeresen tartunk ünnepélyeket fontos egyházi és nemzetünk kiemelkedő eseményeire emlékezve.






