Kölcse nagyközség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti részén, a Fehérgyarmati járásban.
Kölcsét az egyik legrégebbi településként tartják nyilván a Szatmári-síkságon, határából neolit kori és bronzkori régészeti leletek kerültek elő.
A község a Túr folyó és annak mellékága, az Eszteró által körülvett kiemelkedésre épült, így az árvizek nem károsították, és védettséget is biztosított az ellenséges támadások ellen az, hogy a Túr-csatorna kiépüléséig csak hídon lehetett a települést megközelíteni.
A Kölcsey család uradalmi központja volt, 1344-ben Nagy Lajostól adományt és vámjogot kaptak rá. Birtokosok voltak még az Őry, Daczó, Kömörei, Gacsályi, Perényi és Kende családok. 1642-ben Kölcsey Péter és Zsigmond új adományt kaptak az egész falu határára, a 17–18. században már csak a Kölcseyeknek volt földbirtokuk a településen.
Többször tartották a Szatmár vármegyei közgyűlést a kölcsei református templomban, ami jelzi a Kölcsey család iránti tiszteletet. Előnyös elhelyezkedése miatt a 14–15. században már bekapcsolódott a kereskedelmi forgalomba, fokozatosan városias jellegű településsé kezdett válni. Valamikor az 1500-as években alakult a nemes ifjak részére a pálos rend papneveldéje. Később a papi és tanítói hivatal különvált, így önálló iskola is működött az 1600-as évek elejétől. A 18. században a lakosságot megtizedelte a pestis, ezért Kölcsey (II.) György a felvidékről evangélikus vallású szlovák jobbágyokat telepített be.
A település hosszú ideig megőrizte központi szerepét, 1882-től folyamatosan van orvosa, 1890-től gyógyszertára. 1895-ben körjegyzőség központja lett Fülesd, Sonkád és 1909-ig Túristvándi településekkel. A körjegyzőség egészen 1950-ig működött. 1950-től 1965-ig közös tanács működött, majd 1965-től Sonkád, 1970-től Fülesd, 1973-tól Botpalád és Kispalád községek igazgatási központja egészen az 1990-es választásokig, amikortól ismét önállóvá vált az önkormányzat. Nagyközségi rangot 1973-ban kapott.
