Nagyecsed város Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található, a Mátészalkai járásban.
A település neve 1220-ban egy idevaló poroszló nevében fordul elő először (prist. Zomoy de villa Euchetii alakban), azonban már Anonymus is megemlékezett a település határában, az Ecsedi-láp szigetein felépült úgynevezett Sárvárról Gesta Hungarorumában: a honfoglalás idején Tas vezér „vonult a Szamos folyó felé arra a helyre, amelyet most Sárvárnak mondanak…erős földvárat építtetett, amelyet először Tas várának neveztek, most meg Sárvárnak hívnak”.
Ecsed a Gutkeled nemzetség birtoka volt. 1291-ben a Gutkeled nembeli Dorog fiaié. 1317-ben a hűtlenné vált Dorog fiak részét a rokon Báthori Bereck fiai szerezték meg, majd Dorog lányunokáitól Ecsed felét is megvették. 1329-ben pedig Kántorjánosi Jánostól vették zálogba itteni birtokrészét.
Ecsed kőfallal megerősített település volt, és az egészet víz vette körül. A láp szélén lévő falu hányt és hordott földre épült. Ez az ingoványos környék fokozta a falu biztonságát, hiszen szinte lehetetlen volt megközelíteni, de a többirányú közlekedést – mely például a kereskedelmet elősegíthette volna – gátolta, így a település nem fejlődhetett várossá.
Bátori Bereck fiai Károly Róbert király oldalán harcoltak az oligarchák ellen, ezért a király megengedte nekik, hogy az ecsedi mocsarakban kő- vagy favárat építhessenek, és a felépülő várat a király személyéhez való ragaszkodásuk jeléül „Hűség (Hywseg) várának” nevezhessék. A vár az ecsedi láp egyik szigetén mint vizivár fel is épült. Urai később is a Báthoriak voltak, 1492-ben Báthori András erősíttette meg.
1530-ban a vár Szapolyai János kezén volt, amíg Báthori Miklóst sógora, Bonaventura át nem térítette I. Ferdinánd pártjára. A várat ekkor János Zsigmond megostromolta, de bevenni nem tudta. Az 1566. évi békekötés alkalmával Ferdinánd mindent átengedett János Zsigmond-nak, kivéve Ecsedet.
Az erdélyi fejedelmek és a magyar királyok között folyó harcokban nagy szerepe volt az ecsedi várnak. A 16. század végére a Magyar Királyság és Erdély között létrejött a török elleni végvárrendszer. A Báthoriak ecsedi ága utolsó sarjának számító ecsedi Báthori István országbíró ekkor újból megerősítette Ecsedet. Halála (1605) után fogadott fia somlyói Báthory Gábor a későbbi erdélyi fejedelem örökölte az uradalmat, melyhez ekkorra a megerősített központi váron kívül 3 város és 46 falu is tartozott.
Báthory meggyilkolása után a vár egy ideig a császáriak kezén volt, majd 1624-ben a bécsi béke értelmében Bethlen Gábor erdélyi fejedelem tulajdonába került. Ő, 1621-ben a magyar koronát is Ecsed várába vitte és itt is őrizte egy ideig.
Ecsed vára, a Das ehmals gedrückte, vom Türken berückte, nun trefflich erquickte Königreich Hungarn című, Lipcsében 1688-ban megjelent műből, Gottfried Prixner (1746-1819) pesti rézmetsző másolata[4] az eredeti[5] műben megjelent illusztráció alapján
1648-ban I. Rákóczi György fejedelem tulajdonába került. 1688-ban a vár és uradalma Rákóczi Julianna és Ferenc öröklött birtoka volt. 1698-ban Rákóczi Julianna és férje, gróf Aspremont Ferdinánd, 1700-ban pedig II. Rákóczi Ferenc is zálogba adta ecsedi gazdaságát Bánffy György erdélyi kormányzónak. A vár őrsége 1703. júliusában, a tiszántúli hadjárat idején Melith Pál rábeszélésére az elsők között csatlakozott Rákóczi-szabadságharchoz. 1711-ben a szabadságharc bukása után a zálogba adott birtokot a kincstár lefoglalta.
A szatmári béke (1711) után Ecsed várát átadták a császáriaknak, akik elrendelték annak lerombolását. A szatmári jobbágyok és a környező városok, falvak népe a várat gyorsan széthordta. A vármaradványok anyaga a szomszédos falvak épületeibe, utakba került. Sok anyagot elvittek építőanyagnak a környék mezővárosai is, például az innen származó anyagból építették fel a nyírbátori minorita templomot is. A vár lebontása után az ott volt Rákóczi-harang és a toronyóra Hódmezővásárhelyre került, ma az Ótemplom tornyában található (ipari műemlék, gyönyörű hangja van). A toronyórát a Károlyi család 200 körmöci aranyért adta el Hódmezővásárhelynek, az erről szóló oklevél szintén a vevő református egyháza irattárában található. Az eredeti óra mutatói a plébánián vannak. A számlapot Hódmezővásárhely visszaadta az ecsedieknek, ma az ecsedi református templomban található.
A várnak mára már se híre, se hamva, a területén feltárt tárgyakat (ágyúgolyók, ezüstpénzek, cserép- és épülettöredékek) a nagyecsedi Berey József Helytörténeti Gyűjteményben láthatják az érdeklődők.
16. században az ide költöző jobbágyoknak a Báthoriak nagy kedvezményeket adtak. Ecsed mezőváros lett.
A 18. század elejétől, a vár lerombolása utáni időktől a település helyzete mind nehezebbé vált, korábbi mezővárosi kiváltságait elvesztette. Különösen új földesurával, a gróf Károlyiakkal volt állandó viszályban, 1746-ban ugyanis az ecsedi uradalmat ők szerezték meg. Gróf Károlyi Antal 1776-ban Mária Teréziától is megerősítést nyert rá.
Az 1776. augusztus 12-én kelt rendelkezés alapján a II. Rákóczi Ferenctől kapott minden korábbi kiváltságolás visszavonásra került.
„hogy mivel Ecsed vára elpusztult és a várszolgálatok megszűntek, tehát kötelességet nem teljesítenek: az addigi jogaik is elenyésztek, és mivel saját vallomásuk szerint Ecsed határában némi csekély rétecskén kívül semmi földjük nincsen, házas zselléreknek nyilváníttatnak és úrbéres zsellér szolgálatot teljesíteni köteleztetnek, vagyis házhelyenként 1 forint füstpénzt fizetni és 18 gyalognapot földesuruknak, gróf Károlyi Antalnak szolgálni tartoznak, annyival inkább, mert a földesurassággal szerződni nem akartak.”
Az ecsediek nem fogadhatták el ezt az ítéletet, s fellebbeztek. Ezzel a fellebbezéssel indult el Ecsed életében az a híressé, sőt inkább hírhedtté vált úrbéri per, mely száz éven át tartott. Ecsed zsellérsorba süllyesztett lakosai régi kiváltságaik visszaszerzéséért indítottak pert, 1744-től. (Éble Gábor: Az ecsedi 100 éves úrbéri per. Bp. 1912)
A hosszú pereskedést 1876. május 21-én egyezség zárta gróf Károlyi György és Nagyecsed között. A cigányok Ecseden a 18. század végén jelentek meg a láp szélén. Valószínűleg vályogvetők voltak, de voltak zenészek is köztük. Mindkét foglalkozásra szükség volt a környéken. Rákóczi táborában főleg a zenészek játszottak fontos szerepet.[7]
Ecsed fejlődésének megindulását az Ecsedi-láp 1898-ban való lecsapolása segítette elő. Az ecsedi vár lerombolásával, az ellenséges támadások megszűntével a láp elvesztette addigi védelmi, életfenntartási jelentőségét. A régi lápi foglalkozásokat űzők (pákászok, csikászok, halászok,
nádvágók) megélhetését még csak-csak biztosította, de a környék lápos területen fekvő nagy uradalmai sok hasznát nem látták a lápvilágnak, ezért a birtokosok tervbe vették lecsapolását
A lecsapolás utáni időkben még mindig sok probléma adódott a belvizekkel, mivel ezek a zsilipeken keresztül – csupán gravitációval – nem juthattak át a folyókba, ezért az 1914-ben eltervezett szivattyútelepet Péchy László igazgató főmérnök javaslatára a gépészeti berendezéssel együtt úgy építették meg, hogy az így előállított elektromos áram a mezőgazdaság céljaira is felhasználható legyen.
A lecsapolás után a megnövekedett termőföldek lehetővé tették a mezőgazdaság fejlődését. Ezzel egy időben megindult a település fejlődése is. A trianoni békeszerződés (1920. június 4.) után az addig központi szerepet játszott Ecsedből határközség lett.
A szivattyútelep 1926–27-ben épült át villany- és szivattyúteleppé, mely Ungvár, Munkács, Beregszász, Mátészalka, Nyírbátor környezetébe levő községeket, mintegy 30 000 embert látott el villamosenergiával. Épületeit Lenarduzzi János olasz származású építkezési vállalkozó készítette el. Ez újabb lökést adott a település előbbre jutásának.
Az 1945-ös földreform nyomán megindult a mezőgazdaság fejlődése is, kis- és középbirtokosság alakult ki, a folyamatot azonban az államosítás rövid időre megtörte.
Jelentősebb mértékű előrelépés 1956-után indult meg a településen, ekkor érte el legmagasabb lélekszámát is. Felépült a község második református temploma is, mozi, áruház épült, bővült az általános iskola is. 1965-ben Nagyecsed gimnáziumot kapott. Ekkor épült fel a művelődési ház, amiben a település könyvtára is helyet kapott.
1960-ban a településen is megindul a mezőgazdaság kollektivizálása. 1981-82-ben megépült a község vízműve, ami lehetővé tette kb. 800 lakás vezetékes ivóvízhálózatra kapcsolását. Az ezt követő időszakban a lakosság főleg a mezőgazdaságból élt, s egyetlen munkáltatója a helyi tsz volt.
1990-ben a helyi önkormányzat a település további fejlesztését és lakosságmegtartó erejének fokozását tűzte ki céljául. Infrastrukturális beruházásokat hajtottak végre: kiépült a gáz-, és telefon-, fejlesztették az úthálózatot, az intézmények színvonalát, a kereskedelmi ellátást. 1994-ben adta be először a település a pályázatát, azonban csak a második nekifutásra sikerült megkapnia a városi rangot.
Ezzel hatalmas lehetőséget kapott a további fejlődésre, amit igyekszik is kihasználni. Itt működik az Ecsedi Báthory István Református Gimnázium és Kollégium. Sportéletének fellendítése, tömegsportmozgalma kiterjesztése céljából tervbe vette sportcsarnok és uszoda megépítését is. A település mindent megtesz azért, hogy minél több munkahelyet teremtsen.
