Nagygéc Csengersima településrésze, egykor önálló falu, amely a 20. század második felében, az 1970-es nagy árvíz következtében elnéptelenedett.
A falu 1280-ban tűnt fel egy nemes nevében először, aki talán a Csák nemzetség tagja. A Géci család egyik ága a Csák nembeli Darai családdal volt rokonságban, s így lehetséges, hogy a falu Szamosdarával és Komlódtótfaluval együtt a Dunántúlról idetelepült Csák nemzetség eredetileg egységes birtoktestének volt a része, a kisnemesi családok pedig a nemzetség hajtásai.
A 14–15. században a Csarnovodai, Csáki, Bekcs, Darai és Drágfi családoké volt. 1476-ban a Szántai Becskiek is birtokosai és ők maradtak urai századokon át.
A 18. században mellettük az Ibrányi, Luby, Nozdroviczky és Péchy családok a földesurai, a múlt század közepén pedig a gróf Majláth, a Luby és a Péchy családok voltak.
1852-ben br. Haynau, az egykori bresciai hiéna a 200 ezer forintos vérdíjból megvásárolta a Kisgéci pusztát, és kúriát építtetett rajta a Majláth-kastélyból. A 20. század első felében Luby Béla, a Haynau-hitbizomány (39 ezer ha) és dr. Szomjas Lajos volt a legnagyobb birtokos.[3] Határában feküdt egykor Kisgéc, mely másodlagos település volt és a 14. században jött létre. Nagygéc igen közel fekszik a magyar-román államhatárhoz. A trianoni békeszerződés után a határ mentén felépített ún. lokalizációs töltés a település nyugati részén húzódott, így a falu a kelet felől érkező nagy árvizekkel szemben védtelen volt.
1970-ben a településnek 706 lakosa volt. Az 1970. május 13-án bekövetkezett árvízben a falu csaknem teljesen elpusztult. Újjáépítését árvízvédelmi okokból nem engedélyezték, a területre történő beköltözést pedig adminisztratív eszközökkel korlátozták.[4]
Az 1980-as népszámlálásra az egy évtizeddel korábbi lakosságnak csupán töredéke, 22 fő maradt a faluban. 1981-ben a település adminisztratív önállósága is megszűnt, területét Csengersimához csatolták.[1] 2011-ben a falu öt házában 10 fő élt.
