Olcsva község Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Vásárosnaményi járásban.
A Kaplony nemzetség alapítása; neve szláv eredetű, jelentése: égerfa. A 14. század folyamán a nemzetség különböző ágai: a Bagossy, Csomaközy, Károlyi, Vetéssy családok osztoztak rajta. Az 1334. évi, Dobos és Olcsa közti határjárás során már Apáti neve is felmerült. 1396-ban már a két birtok együtt szerepel. Ez évben ugyanis a két falu egyharmad részét Czudar Jakab és György, egyharmad részét a Bagossy család, egyharmad részét a Károlyi család kapta. A Károlyi család 1408-ban a Szamos-on hajómalmot épített. A Czudarokkal való közös birtoklás állandó viszályt eredményezett, ami a 15. században végig tartott. Egy 1755-ből való leírás szerint a falut a Kraszna folyó folyása ketté osztja, „azon híd vagyon, által szintén a kastélynak, egyik ága be a kastélyba, a másik, az kinek merre vagyon útja, mehet rajta”. A templom felőli részét Olcsvának, ahol a kastély van, Láznak nevezik. Olcsvának erődített kastélya volt. Ezt 1561-ben Ferdinánd király hadai megostromolták és elfoglalták. 1562. március 9-én Csornán (a Szt. Mihály-egyház kolostorában) kelt gr. Nádasdy Tamás adománylevele az addig hűtlenségbe esett Serédi István által bírt Olcsva kastélyáról és más birtokokról. Később századokon át a Károlyi család birtokában volt. Balogh István adatgyűjtése szerint a Károlyiak a 17. században több épületből álló emeletes kastélyt építettek a faluban. A kastélyban levő kápolnát 1679-ben az elpusztult ecsedi kistemplomból származó, Szűz Máriát ábrázoló oltárképpel szerelték fel. Ezt a kastélyt 1703 tavaszán a tatárok vagy kurucok Vay Ádám biztatására felégették. Károlyi Sándor gróf 1708–1709-ben újjáépíttette a kastélyt, amikor állandó lakhelyét Nagykároly-ból Olcsvára tette át. Beosztását maga rajzolta meg. A Károlyi család levéltárában fennmaradt egy tollrajz „Gr. Károlyi Ferenc residentialis kastélya Olcsván 1727-ben” felirattal. Ferenc Károlyi Sándor egyetlen fia volt. Károlyi László 1710-ben pestisben halt meg Olcsván, és az Asszonyréten temették el. Tetemeire Károlyi Sándor Szt. Fábián és Sebestyén tiszteletére az olcsvai kastély előtti dombon kápolnát építtetett. 1725. június 3-án utasítja Ács Lőrincet: „Mint-hogy a kápolna tégláját elpazarlottad….valahol mi terméskövet találsz, mind hozasd a kápolna fundamentomához….” 1732. november 22-én kelt Eudescher Kaspar naményi kőműves és pallér elismervénye, mely szerint az olcsvai kápolna-szoba pucolásáért és meszeléséért frt 15 xr 55-öt felvett.
A falu határa feltáratlan bronzkor-i földvárat és temetőt rejt, ez a vidék tehát igen régtől lakott volt. A honfoglalás előtt itt lakó szláv népek után nem maradt más, mint a település neve, amely az égerfás jelentésű szláv Olbsa szóból alakult ki;[3] 1401-ben Olthua, 1419-ben Olchwa alakban írták. 1325-ben Zunga Péter és rokonai a Bagossyak, valamint a Kaplon nemzetség osztoztak rajta. 1363-ban ura Olcsvay László lett. 1396-ban a falu egyharmad része a Czudar család, egyharmada a Bagossy család, egyharmada a Károlyiak kezén volt, de ez a közös birtoklás állandó viszálykodással volt terhes: 1421-ben például a Reszegei, Pelsőczi és az Ónodi Czudar családbeliek megrohanták a községet, felgyújtották, lakosait elhurcolták. 1472-ben Vetésy István adományt kapott a község felére. 1513-ban Lónyay Menyhértné szerzett benne jószágot, 1561-ben Ferdinánd király hadai megostromolták az olcsvai erődített kastélyt és elfoglalták. Ekkor a Székely Antal, Gáspár és Boldizsár kaptak vitézségükért birtokot a településen, amelynek a 17. századtól a 19. század derekáig a Károlyi család volt a főbirtokosa. Emeletes kastélyuk is volt itt (a leírások szerint több épületből állt), egyes adatközlők szerint 1703 tavaszán a tatárok, vagy Vay Ádám biztatására a kurucok gyújtották fel, mások szerint gróf Károlyi Antal romboltatta le. Öt esztendő múlva, amikor Nagykárolyból Olcsvára költözött, gróf Károlyi Sándor újjáépíttette, még a beosztását is ő rajzolta meg. Szatmár vármegye katonai leíróinak szeme elé 1782–85 között a következő kép tárult: A települést kettészelő Kraszna (folyó) 50–70 lépés széles, mocsaras medrű, de iható vizű volt; az erdő egy része cserjével benőtt ritkás gyümölcsfákból állt, a rétek csak áradáskor lettek vizenyősek. 1851-ben és 1888-ban az árvíz okozott sok kárt a faluban, amelynek a Szatmár vármegyei monográfia szerint a 20. század elején nem volt nagyobb birtokosa. Ebben kisközségként jegyezték föl a Kraszna mellett, a megye északnyugati sarkában, 146 házzal, benne 890 lakossal és 1719 holdnyi határral, népkönyvtárral és függetlenségi körrel.
