Zajta (németül: Saiten)[3] község Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Fehérgyarmati járásban.
1314-ben Zalyta néven említik először, mint a Gutkeled nemzetség birtokai közé tartozó települést.
Területe ősidők óta lakott, északi határában újkőkori lakógödröket és kézműves tárgyakat találtak.
1314-ben a Gutkeled nemzetséghez tartozó Tiba fia Mihály mester, az Apagyi család őse testvéreivel Lászlóval, Jánossal és Tamással megosztoztak öröklött birtokaikon. Zajta ekkor Tamásnak jutott.
1461-ben nevét már Zaytha-ként írták, birtokosai ekkor a Bekcs és az Atyai családok birtoka volt.
1462-ben Atyai András fiú utód nélkül halt meg, birtokát a Rozsályi Kúnok kapták meg, akik 1476-ban megvásárolták a Gacsályi család birtokrészeit is, és ettől kezdve a rozsályi uradalomhoz tartozott, s végig annak sorsában osztozott.
1671-ben császári csapatok, s Karl von Strassaldo szatmári főkapitány pusztították el, lakói elmenekültek és 1767-ig területe lakatlan puszta volt.
Ekkor Erdőd környékéről németeket telepítettek ide, akik a romos templomot újjáépítették.
Az 1800-as években elején a település birtokosai a Maróthy, Becsky, Morvay, Osváth és Pongrácz családok, majd a későbbiekben az Ujhelyiek is.
Időközben lakosai elmagyarosodtak, így az 1945 utáni kitelepítés csak 26 személyt érintett.
1910-ben 608, túlnyomórészt magyar lakosa volt. Ekkor Szatmár vármegye Szatmárnémeti járásához tartozott.
Zajta trianoni békeszerződést követően pár hónapig Romániához tartozott. A – történeti források által alá nem támasztott – legenda szerint vitéz Gaál Lajos helyi iskolaigazgató, kántortanító észlelte, hogy a kihirdetett trianoni szerződés és a megállapodáson megrajzolt térkép nincs összhangban, ezért levélben fordult egykori osztálytársához, Huszár Károly miniszterelnökhöz, aminek köszönhetően végül a falu visszakerült Magyarországhoz. Ennek ellentmond a tény, hogy Huszár Károly akkor már nem volt Magyarország miniszterelnöke.[4][5][6]
