Pusztadaróci Hagyományörző Egyesület fő célja a kulturális tevékenység,néptánc,népzene,népdal közösségformáló és összetartó erejének megőrzése,ápolása,minnél szélesebb rétegekkel való megismertetése.
Az egyesületet 2013-ban jegyezték be, de az aktív munka 2017-ben indult el, azóta pedig töretlen sikerrel működnek, mára már közel 60 fiata vesz részt rendszeresen a próbákon és a különböző fellépéseken.
Ami a saját szrevezésű rendezvényeket illeti, rendszeresen szerveznek farsangi mulatságot, vándortáncházat, kultúrális családi napokat, szüreti Szekeres felvonulást, katona bált, stb.
Ezeken a rendezvényeken az egyesületi tagok bemutathatták népdal, néptánc és citeratudásukat, amely nagyon ösztönzően hatott a pusztadaróci közösségre, hiszen folyamatosan csatlakoznak a fialtalok az egyesület hagyományőrző csoportjaihoz.
Mára a Pünkösdirózsák Néptánccsoportnak 43 tagja van, a Vadrózsák citeracsoportba 10-en járnak, míg a Pusztadaróci Rózsák népdalcsoportot 9 fő alkotja. Helyenként Vannak átfedések, hiszen Vannak olyan fiatalok, akik mindhárom csopotnak tagja.
Nem csak saját rendezésű eseményeken vesznek részt az egyesület tagjai, de számos meghívásnak is eleget tesznek, fellépnek a Párciumi Magyar Napokon, oktató jellegű táborokban is részt vesznek, de különböző események társszervezőiként is számon tarthatjuk őket.











